2011 június 17. péntek
Ma korábban kellett kelnie Dórinak. Délelőtt érkezett a gyógytornász. Gyakran szóba jön közöttünk és sokszor emlegetjük azt az időt, amikor csak egyszerűen felkeltünk és éltük az életünk úgy, mint mások. A programjaink nem napirend és előírások szerint alakultak. Amikor még a rendszeresség az óvodát és az iskolát jelentette (nyilvánvalóan az egyébként is szokásos teendők mellett). Amikor még az óvónőre és a játszópajtásokra vártunk és nem gyógytornászra meg különböző terapeutákra. Másabb volt minden. Arról nem is beszélve, hogy mi is úgy terveztük az életünket, hogy családban élünk, ahogy a „jobb helyeken” szokás: apa, anya, gyerekek, saját lakás. Nos, ez mind a múlté lett. Ketten maradtunk, és a problémák, a betegség is elvitt mindent. Ennek ellenére ne gondolja senki, hogy boldogtalanok lettünk. A helyzet változott, mi pedig alkalmazkodtunk. Lehet, hogy sok minden hiánycikk az életünkben, de a szeretet és a pozitív gondolatok soha nem fogynak el. Tudunk örülni, szeretni, nevetni, és hiszünk abban, hogy minden tökéletes lesz egyszer. Addig azonban a jelen szépségeivel kell foglalkoznunk. Van bőven, csak nem szabad elmenni mellettük.
E ki kitérő után visszatérve a napi eseményekhez, örömmel nyugtázhattuk, hogy a torna és utána a masszázs nagyon jól esett Dórikának. Bár vannak fájdalmas gyakorlatok, a kitartására nem lehet panasz. Az intenzív, két órás foglalkozás után jöhetett az ebéd. Ma gulyásleves és palacsinta volt a menü. Délután zeneterápiára került sor. Ez is hosszabbra sikerült az átlagosnál, Dorcsi nem kis ö
römére. A nap további részében játék és mese váltogatta egymást. Az este a szokásos „napirend” szerint telt, de a holnapi program miatt az átlagosnál korábban kellett lepihenni.
