2011. június 27. hétfő

Ismét egy újabb hét. Ez már a negyedik lesz itt Pécsen. Továbbra is nagyon jól érezzük magunkat. Azt gondolom, hogy ennyi idő után már nagyon pontos kép alakulhatott ki bennünk az itteni helyzetről. Az a szeretet, amivel fogadtak bennünket, csak egyre fokozódott. Mindenki a lehető legtöbbet megteszi azért, hogy kellemesen teljenek a napjaink. A nővérkék nemcsak lekötik Dórikát, nem csupán játszanak vele, hanem szakmailag is a maximumot nyújtják. Meggyőződésem, hogy egyetlen magán klinikán sem lenne ilyen ellátásban, mint itt, annak ellenére sem, hogy ott súlyos tízezreket kellene fizetnünk egy ott tartózkodásért. Itt olyan érzésünk van, mintha családban élnénk. Egy harmonikus, feszültségmentes életet élő, nagy családban! Ahhoz azonban, hogy mindez így lehessen, egy nagyon szervezett, komoly csapatmunkára van szükség. Függetlenül attól, hogy egy, vagy több gyermek van itt. Erre nagyon jó példa a mi esetünk, amikor a lélegeztető gép meghibásodott. Pillanatok alatt a legnagyszerűbb felügyelet mellett, a legmegfelelőbb helyre kerültünk a probléma elhárításáig. Mi ez, ha nem profi ellátás? S ha már itt tartok, eljátszom a gondolattal, hogy az embereknek, az ország sorsát szívükön viselő, mindenkori vezetőinknek, mikor jut eszébe az a gondolat, hogy egy ilyen szervezetnek, amelyik több munkahelyet biztosít, amelyik hatalmas terhet vesz le az állam válláról, csöppentsenek némi támogatást. Gyanítom, hogy addig nem, amíg látják, hogy akadnak még adakozó, jó szándékú emberek. De képzeljük csak el, hogy mekkora idegi megterhelést és munkát jelent az alapítvány vezetőjének megteremteni az anyagi biztonságot mindenegyes hónapban. Nyilván nem tisztem nekem erről nyilatkozni, és nem is tartozik szorosan a „napirendünkhöz”, de úgy hiszem, hogy sok embernek fogalma sincs arról, hogy mekkora küzdelem zajlik a háttérben azért, hogy egyáltalán legyen miről írnom.

Ezzel be is fejezem ezt a gondolatmenetet, és rátérek a 22. napunkra. Természetesen nem kellett korán kelnie Dorcsinak, s nem is tette. Ebédig megnézett egy filmet, majd ebéd után még egyet. Ezután beindult s társasjátékozás, ami hihetetlen módon este 10 óráig tartott. Csak az uzsonna, a vacsora és kisebb- nagyobb szükségletek szakították meg. Volt kártya, gazdálkodj okosan, és szókincs növelő nyelvi játék. Az utóbbi kettőben részt vett a kedves „Vacsuti” is, aki ma is meglátogatott minket, s 10-ig itt is maradt velünk.

Nagyjából ennyi történt. Jó hangulatú nap volt, rengeteget nevettünk és mókáztunk. Ha a holnap is ilyen lesz,- és miért ne lenne- nagyon elégedettek lehetünk.