2011. június 24. Péntek
A mai nap viszonylag „korán” indult Dórikának. Már 9 órakor felébredt, nagyon kíváncsi volt a Kossuth Rádió Napközben c. műsorára. Nagyon örült, hogy ha csak néhány rövid mondatocska erejéig is, de viszonthallhatta a hangját. Talán ez az izgalom az oka annak, hogy a műsorban elhangzó néhány súlyos mondatból sok minimális maradt meg az emlékezetében. Most a bevezetőre gondolok, amely a hospice házak valódi funkcióját említette. Csak este jutott eszébe megkérdezni, hogy „Apa, ugye mi nem elbúcsúzni jöttünk ide?” Fájt ez a kérdés, de én tudom, hogy nem!!! Mi nem ezért vagyunk itt. Dorcsinak sem mondhattam mást. Nekünk még nagyon sok dolgunk van egymással, sok a tennivalónk ebben az életben… és ezt a lányom is tudja! A műsorban elhangzott beszélgetések nagyon érdekesek és tanulságosak voltak. Dórika talán még nem, de én teljesen felfogtam, hogy mekkora erőfeszítés és mennyi mérhetetlen munka áll a mögött, hogy mi és a miénkhez hasonló helyzetben lévő családok ilyen helyre kerülhessenek. Az adás után Dorcsi is előjött a szobából és a DVD-t célozta meg. Valaki mindig hoz neki 
valami új filmet. Ebédig és aztán még kora délután ez kötötte le. Délután sikerült a netre csatlakozni, ahol megtekinthette a bloghoz fűzött új jegyzeteket. Nagyon tetszett neki valamennyi. Néhányra válaszolt is, aztán estig megint nem találkoztunk a hálózattal. Manócskám azon töprengett, hogy kik is lehetnek azok a kedves személyek, akik rendszeresen írnak neki. No meg azon is (velem együtt), hogy honnan jön az ötlet ilyen „képtelen” neveket kitalálni. Nem jöttünk rá, de nagyon jók. Végre aztán késő este a facebookját is meg tudta nézni, és ott nagy örömére felfedezte a kedves „üzengetőket”, akik nagyon- nagyon aranyosak. Meglehetősen későn fejezte be a gépezést, de addig nem tudtam elvinni a gép elől, míg nem írta meg néhány mondatos válaszait.
Már szombatra hajlott az idő, végre ágyba került. Természetesen a nővérkétől még így is kért egy mesét. (Úgy látom, már alszik.) Holnapra, illetve mára apróbb kirándulást tervezünk.
